Reggel nyolckor kellett kelnem.
Lementem reggelizni, és persze Ebby meg a kis barátnője már ott voltak. Sarah
éppen arról mesélt neki, hogy érdemes lenne elkezdeni szoláriumozni. WTF?? 12
évesen tényleg erről kell beszélgetni?!
- Ebby gyere csak egy kicsit, beszélni
szeretnék veled. – hívtam oda. Mert hát sokszor veszekszünk, és tud önző lenni,
de azért mégis csak a húgom, ráadásul ehhez a csajhoz képest egy földre szállt
angyal. – Mond, csak miért barátkozol ezzel a lánnyal? – kérdeztem. – Nem látod
milyen? 12 éves, és szoláriumozni akar? Meg sminkeli magát? És láttad a ruháit?
- Igen, tudom, hogy kicsit hamar fel akar
nőni, de attól még jókat szórakozunk együtt. – mondta Ebby.
- Kicsit? – kérdeztem. – Inkább nagyon.
- Jó azért, mert neked 16 évesen nincs
barátod, még nem is volt, és valószínűleg egy ideig nem is lesz, attól még neki
lehet. Szóval hagyd békén! Majd én foglalkozok vele! – mondta, azzal
otthagyott.
Fuh. Hát ez fájt. Én nem tagadom
az igazat, de ahogy mondta, az nagyon bántó volt.
- Jól van, tudod mit? – lett elegem. – Én csak
próbálok jó testvér lenni, de ha nem kérsz belőle, akkor nem érdekelsz!
Innentől kezdve, ne gyere hozzám semmivel! – mondtam szinte suttogva, de nagyon
komoly lehetett az arcom, mert Ebby-n látszott, hogy megijedt. Remek. Pont ez
volt a célom. Fogtam egy pék sütit, azzal felmentem elkészülni. Ahogy mentem a
lépcsőn, azonban hallottam, hogy Sarah mit mond Ebby-nek.
- Most egy olyan korhol le, aki így néz ki?
Nézz már rá! – röhögött. – Neked számít ennek a szava? – kérdezte „suttogva”. –
Kócos a haja, és pizsiben mászkál.
- Azért mert most kelt fel. – mondta Ebby,
csöndesen.
- De akkor is! Én így egy ember elé sem mennék
ki! – röhögött tovább.
Nekem pedig elegem lett.
- Tényleg?! – kérdeztem. – És ha lesz barátod,
és vele aludsz, akkor majd éjszaka fésülgeted a hajad, meg sminkben alszol vagy
mi?! – kiabáltam vissza. – Tudod, én sem vagyok ám süket, és leszállhatnál már
végre a földre, mert te csak egy 12 éves kis taknyos vagy, és örülnék, ha
árnyék maradnál, és nem zavarnál senkit, ahogy ígérted! – fejeztem be, majd
végleg otthagytam, a ledöbbent arcokat. Ez jól esett.
Felvettem egy fehér, elöl rojtos ujjatlant, és egy világoskék farmert,
feltettem egy leheletnyi sminket (értsd: szempillaspirál, és vékonyan alapozó
réteg a pattanások miatt, mert hát kinek nincsenek), a hajam pedig kiengedtem,
hagy hulljon hullámosan a vállamra. Lentről már hallottam anyu kiabálását.
- Kész vagy Bonnie?! Mehetünk?!
- Igen, jövök már! – mondtam.
A végeredményemmel igen elégedett voltam, úgyhogy emelt fővel vágtattam
le, dühös tekintetek tüzében (háh!), és már mehettünk is.
Először egy állatfelszereléseket áruló boltba mentünk be, és vettünk a
jövendőbeli kutyusomnak minden félét. Nagy csomagokkal megrakodva kimentünk az
üzletből, és mehettünk is a kutyáért!
Egy nem túl messzi állatkereskedésbe mentünk, és az eladó, akitől
segítséget kértünk, odavezetett a kistestű kutyusokhoz. Mind nagyon aranyos
volt, és ugrándozott, vagy meghúzta magát a sarokban, ám a szemem megakadt egy
kis yorkin, aki engem nézett. Nem tudom, hogy én vagyok hülye, vagy tényleg így
volt, de olyan okosnak látszott, ahogy bámult engem érdeklődve a nagy szemeivel!
- Azt nézzük meg! – mutattam a kutyusra.
- Á, ő holnap lesz egy hónapos. Sajnos nem
mindenkit kedvel ám. – mondta az eladónő.
- Próba, szerencse! – mondtam.
Odamentünk a kis yorkihoz, és a nő kinyitotta a rácsot. Letérdeltem a
kutya elé, és közben azokat az okos szemeit néztem, amivel barátságosan
méregetett. Bedugtam hozzá a kezem, hogy megszaglászhasson.
- Szia! – köszöntem neki.
Válaszul kettőt vakkantott, és
megnyalogatta a kezemet.
- Nahát, ez a bizalom jele, eddig még senkinél
nem csinálta! – mosolygott az eladónő. – Akkor őt szeretnék? – kérdezte.
- Igen! – mondtam boldogan.
- Már be van oltva, viszont, majd később kell
még neki. – mondta a nő.
- Rendben! – válaszoltam.
A kutyust betettük egy hordozóba, és elindultunk haza. Olyan boldog
voltam! Csak vele fogok játszani, a nap hátralévő részében! Na, ez a tervem nem
pont így sikerült.
Ahogy hazaértünk, már gyorsan ki is pakoltam. Ebby-ék most nem voltak
otthon szerencsére. Mikor minden kész volt, kiengedtem a kutyust, de először
még csak a szobámba. Anyu csináltatott az enyémre egy kis kutyaajtót, úgyhogy
ha szeretne, kimehet. Nagyon aranyos volt, és ugrándozott körülöttem. A nevén
még gondolkoztam, de végül a Beki-t adtam neki, mert szerintem cuki név.
Játszottam vele egy ideig, és már elpilledt, és gondoltam, szépen elalszik az
ölemben, ám itt meghiúsult tervem, miszerint egész nap vele foglalkozok.
Merthogy jött egy ismeretlen látogatónk.
- Bonnie, lejönnél légy szíves?! Egy úr
szeretne veled beszélni! – kiabált hozzám föl anyu izgatottan.
- Rendben! – kiáltottam le. Gőzöm sem volt ki
lehetett.
Mielőtt lementem volna, betettem a kutyust az ágyába. Hirtelen nagyon
elkezdett ugatni. Csitítottam, és mondtam neki, hogy mindjárt visszajövök, de
amikor kimentem, nagyon nyüszített. Mi a fene üthetett belé?
- Szerbusz Bonnie. – üdvözölt a férfi. –
Stanley Snitz vagyok.
Már most rossz előérzetem volt. A szemében volt valami nagyon különös.
Valami gonosz.
- Üdvözlöm. Bonnie Holmes vagyok. – mondtam,
kicsit túl vékony hangon, és elfogadtam a kinyújtott kezét. Ám amint hozzáért a
keze az enyémhez, megszédültem, és mindenféle szörnyű kép kezdett ugrálni a
szemem előtt! Hatalmas falakkal körülvett tisztáson, egy óriási gyárszerű
épület előtt, meggyötört emberek könyörögtek valamiért, és azt kiáltozták, hogy
„Elég! Kérem!”! A bőrükön repedések voltak, és folyt róluk a vér! Ugrott a kép,
és már fiatalokat láttam magam előtt! Velem egykorú lányokat, és fiúkat, akik
ugyanígy szenvedtek, és könyörögtek, hogy ne hagyjam szenvedni, hanem öljem meg
őket! Most egy furcsa fehér falakkal körülvett börtönszerűségben voltam, és
valami nagyon ismerős gyógyszerek szagát éreztem. A fiatalokon valami fura,
világoskék kezeslábas volt. Annyira rossz volt őket látni! A cellaszerű szobák
hátuljában néhány helyen, pedig véres valamik vergődtek, mintha ide akarnának
jönni, de már nem lenne hozzá elég erejük! Bele sem merek gondolni mik, vagy
kik lehettek! Végül már minden forgott, majdnem hánytam az undortól, és már
csak nyögéseket, meg sikolyokat hallottam, amik nem akartak szűnni, és egyre
erősebbek lettek! Amikor pedig éreztem, hogy elengedte a szorítás a kezem, a
sikolyok, és nyögések megszűntek, én pedig azonnal összeestem, és elsötétült
minden. Megint.
Szupi lett és biztos az a Stanley Snitz miatt ugatott Beki.
VálaszTörlésKoszi:) talán😉
TörlésNem bírom ezt a Sharat.. Sajnos ismerek egy pár ilyen lányt,és aghhhh..
VálaszTörlésBeki :) úúú a yorkinok annyira cukik!!! <3 Jó rész volt! :P
Köszi:) én is ismerek párat. De gondoltam legyen már a történetben egy nem szimpi szereplő is :D
TörlésMikor lesz folytatás? Már alig tudom kivárni.
VálaszTörlésB-)
Most ;)
Törlés