2015. december 12., szombat

Bonnie Holmes 1. Kezdet/2.





A két várakozási napot (hogy elmenjünk innen Jacksonvillebe) folyamatosan azzal töltöttem, hogy az ottani életem tervezgettem, és megszállottan jártam plusz táncedzésekre az edzőmhöz, hogy felvegyenek abba a suliba.

  Az utazásról Jacksonvillebe ne is beszéljünk… Káosz volt az egész…

Kezdjük ott, hogy eleve késve keltünk fel, mert anyu ébresztőjével volt valami gebasz. Szóval úgy kezdődött, hogy én és Ebby közelharcot vívtunk a fürdőszobáért, anyu idegesen készítgette a maradék csomagot, amit még el kell vinnünk, és közben ordibált velünk, hogy ne veszekedjünk, és siessünk, mert felőle pizsiben is kipenderít a házból, és nem fogja érdekelni, hányan néznek hülyének minket, akkor is elérjük a nyolc órás gépet. Az öcsém Fred, most bezzeg nem volt hiperaktív. Amikor éppen lefutottam a konyhába láttam, hogy úgy alszik, hogy a feje benne van a müzlis tálban. Úgy látszik neki ma annyira futotta az erejéből, hogy megegyen egy tál müzlit, hogy amikor belecsuklik a feje és elalszik, ne ébredjen föl azzal az orrában. Apa pedig… Hát róla ne is beszéljünk. Amikor anya mondta, hogy keljünk fel, egyszerűen azt válaszolta, hogy jó, és visszaaludt…

  Végül mire mindenkiről el lehetett mondani, hogy nagyjából elkészült (azaz rajta volt valamilyen ruha a pizsamán kívül), időközben anyu kiszedte a müzlis tálból az öcsémet, amikor észrevett valami problémát. Vagyis inkább valakit. Ugyanis apa még mindig édes álmát aludta fönt. Úgyhogy anyu villám gyorsan feltrappolt az emeletre, kirángatta az ágyból, leüvöltötte, majd nagylelkűen pontosan 3 percet adott neki elkészülni. Nem viccelek, komolyan gondolta, még a stoppert is beállította.  Apu elkészült (a férfiaknak szerencsére sokkal kevesebb ideig tart a készülődés), és végre elindulhattunk ki a reptérre. Taxival mentünk 20 percet. Nem kell mondanom, hogy a taxisnak mennyire elege volt belőlünk, mire kiszálltunk.

  Ahogy elindultunk a reptérre két problémánk is akadt. Pontosabban nekem akadt kettő. A többieknek csak az volt, hogy elérjük a repülőt, amin 15 perc múlva fent kellene lennünk. A másik problémám csak nekem volt. Ugyanis hirtelen nagyon megszédültem, elkezdett fájni a fejem, és még valami más különös, és leírhatatlan érzés is átjárt belül. Így nehezen cipelve a bőröndömet próbáltam tartani velük a lépést. Ez egyre rosszabbodott, mert egyszer csak nagyon hirtelen eltűnt, egyszer pedig villámcsapás szerűen jött elő.

  Beálltunk a szerencsére rövid sorba, és mikor végre megkaptuk a jegyeinket, indulhatott a nyargalás a repülőhöz. Jól tettük, hogy siettünk, mert pontosan 3 percünk maradt az indulásig.

  Végre felértünk a repülőre, és már nagyon jól esett leülni a helyemre, mert hol majd szét – robbantam, hol hirtelen elmúlt ez a furcsa érzés. Bevettem egy gyógyszert, ami mindig használt – bár ehhez hasonló fájdalmam nem nagyon volt még… Végre hirtelen elmúlt, és többet nem jelentkezett. Nem hiszem, hogy ezt a gyógyszer mulasztotta volna el, mert ilyen gyorsan nem tud felszívódni. De nem nagyon agyaltam tovább ezen, mert a repülő felszállt, én pedig most ültem először rajta. Elindultunk végre. El az eddigi életemtől, egy újat kezdeni. Bár amikor az újrakezdésre gondoltam, nem pont úgy értettem, ahogy meg is változott az életem. És ez a változás nagy részben ennek a furcsa fájdalomnak volt köszönhető.

2 megjegyzés:

  1. Úúúúúúúúúúúú folytit folytit folytit! Tökre kíváncsi vagyok mi az a ,,furcsa fájdalom" Nagyon jóóóó!!!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) jönnek majd a folytatások!

      Törlés