2016. január 12., kedd

Bonnie Holmes 1. Kezdet/15.





- Kérem! – nyögte egy kb. 16 éves lány. – Elég! – sírta. – Vegyék el tőlem, amit akarnak, csak engedjenek haza! – erre odajött még másik három, és ők is elkezdtek könyörögni.
 - Elég legyen! – jött belőlem egy furcsán ismerős hang. Ami nem az enyém volt. – Még egy rohadt szó kiesik a büdös szátokon, és mentek vissza le! – ordította belőlem a hang.
Erre azok, akik odajöttek, elkezdtek sírni, és elfutottak.
  Tovább haladtam a körbefalazott tisztásról. Bementem a fő épületnek nevezett helyiségbe. Már megint ez a gyógyszer szag facsarta az orrom. Végigmentem a hosszú, fehér folyosókon. Végül átmentem egy labornak nevezett épületbe.
 - Kérem a 01-est! – ordította belőlem az ismerős és durva hang.
Erre odalépett hozzám egy talpig fehér, valamiféle tudósruhába öltözött ember, nyakig véresen.
 - Most végeztünk a B03-assal. Már nem tudtunk mit tenni vele, teljesen legyengült, és nem volt használható. Csak a boncolás maradt neki.
 - És találtak valamit? – kérdezte a „hangom”.
 - Sajnos ennél nem uram. Egy olyan személy kellene, akin jobban lehet kísérletezni, illetve különlegesebb. Legalább egy E erősségű kellene.
 - Már csak idő kérdése, és talán kettő is lesz. – mondta rejtélyesen belőlem a hang. – Még az E-nél is erősebbek.
 - És tudják, hogy pontosan mennyire erősek? – kérdezte a „fő orvos” elkerekedett szemekkel.
 - Sajnos még nem. De az egyiket úgy szeretnénk behozni, hogy ne jöjjön rá az ereje nagyságára. Éppen ezért jöttem…
 - Uram bocsásson meg, hogy félbeszakítom, de biztos jó ötlet úgy behozni valakit, hogy nem tudjuk, mekkora erővel rendelkezik? – kérdezte félve az orvos.
 - Igen. Ha nem tudná, ez egy rendkívül jól felszerelt, és erős biztonsággal rendelkező építmény. Innen nincs ki út. – mondta a hang. – És ne vágjon a szavamba! Szóval. Az egyik alanyunk, aki nagyon erős, sajnos tudatában van azzal, hogy a másiknak nagy az ereje, nem beszélve a sajátjáról. Éppen ezért, el kéne érnünk, hogy minél kevesebbet találkozzanak. Sürget az idő.
 - Értem. Kiküldhetünk pár embert, hogy mérje fel a terepet. De ahhoz pontosabb személyleírásra van szükség.
 - Hozza az embereket az irodámba, most! – utasította a hang.
  Végigmentem egy csomó folyosón, és átmentem egy szép épületbe, ami el volt rejtve a csúnyábbak mögött. Az iroda előtt már vártak az emberek. Bementünk.
 - Nos, uraim, a feladat adott, egy 16 éves lányról, és egy 17 éves fiúról beszélünk…
  Ekkor azonban már nem láttam őket, mert a szobám falát néztem. Kellett pár perc, mire rájöttem, hogy az egészet álmodtam. De miért tűnt olyan valóságosnak? Annyira részletes volt, és még mindig itt van a fejemben minden! Egyszerűen megéreztem, hogy ebből lesz valami. Így azonnali felindulásból el akartam menni Darrenhez, hátha ebben is tud segíteni, ám mire elkészültem, rájöttem, hogy igazából nem is tudom, pontosan hol lakik. És nekem nem is szabadna oda elmennem. Ahogy leértem, eszembe jutott még valami. A felvételi!!! Azonnal megnéztem az órát, és háromnegyed kilencet mutatott! Átrohantam a nappalin, elvettem reggelinek egy kis kalácsot, bevágtam pár cuccot a táskámba, és már rohantam is. Ám az ajtó előtti tükörnél megálltam. Láttam, hogy a hajamban igencsak sok fehéres lila csík éktelenkedik.
 - Francba! – mondtam. – még jó, hogy senki nem látott meg. – Felrohantam a fioláért, lehúztam, és bár nagyon megszédültem, de pontosan egy percen belül a hajam színe visszaállt.
  Így megint lerohantam, és ezúttal ki is jutottam az ajtón. A suliig lévő utat szinte futva tettem meg. Furcsa, amikor belépek, mindig úgy érzem, mintha egy kastélyban lennék. Jó mondjuk, ezt megmagyarázza az, hogy szinte olyan ez az iskola, mint egy kastély. Logika…
   Felrohantam, és miután az igazgatónő asszisztense útbaigazítást adott, elmentem az üres folyosókon a teremhez. Előtte ültek páran, így én is helyet foglaltam. Nem kellett sokat várnom, épphogy leültem, és már szólítottak is.
  Bent három kedves kinézetű tanárral találtam szembe magam. Egy csinos, fiatal nővel, aki barátságosan rám mosolygott, és két idősebb férfival. Az egyik, mint kiderült, eléggé mogorva, és szigorú. A másik azonban kedves volt, és egész fiatalosan viselkedett. Először az iskoláról indult el a beszélgetés, és hogy miért tervezek ide járni, aztán pedig mindenféle irányba elhaladt. A végén elégedettnek tűntek, úgyhogy megnyugodva léptem ki.
  Amint kiértem a suli kapuján, azonban mintha láttam volna valakit, aki ahogy kiértem, elbújt az iskola mellett lévő erdőben. Nem tudom, mi vitt rá, ez olyan megérzés féle volt, de elkezdtem követni. Muszáj volt, tudni akartam, miért leskelődik utánam. Ráadásul, már akkor is láttam a szemem sarkából, mikor bejöttem az iskolába, csak nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Bár éreztem, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, ha bemegyek az erdőbe, gondoltam csak a széléig követem, aztán majd valahogy lerázom, ha nem jutok semmire, és hazafutok. Hát nem pont így sikeredett.

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó lett! Várom a kövit mert kíváncsi vagyok ki az a titokzatos idegen az erdőben. Bár már selytem hogy Darren lehet az. ^o^

    VálaszTörlés