2016. január 23., szombat

Bonnie Holmes 1. Kezdet/17.



  
  Hát… Aznap este Darrennél… Szóval, kezdjük ott, hogy mint kiderült, vannak olyan pillanatai, amikor szeret dumálni. És az agyamra menni. Megbeszéltük, hogy nézünk egy jó vígjátékot, hogy ezt a borzalmas napot letudjuk valamivel, és elterelje a figyelmem anyámról. Mert hát ugye haza nem mehetek ilyen kinézettel… Nos, ebből az lett, hogy elindítottuk a filmet, és kb. az első öt percet ülve, nyugton, végignéztük. A maradék másfél órát pedig azzal töltöttük, (volna) hogy egymást szívatjuk… Ez úgy kezdődött, hogy a filmben éppen az egyik fiú elkezdte bökdösni a lányt, ezzel azt remélve, hogy ő majd jól „becsajozik”. Erre persze a csaj levágott neki egy pofont, és odébb állt. És Darren nem bírta ki…
 - Mmmm… Ez jó csajozási szokásnak tűnik. – mondta, azzal elkezdett bökdösni…
 - Bolond, ezzel soha nem fogsz becsajozni! – böktem vissza.
 - Szemtelen lány… - mondta, azzal elkezdett csikizni, én pedig legurultam a kanapéról, annyira nevettem.
 - Elég már! – mondtam sikítva.
  Na, ez tartott még úgy tíz percig, néha felálltam, de nem jutottam messzire, mert Darren nagyon gyors volt. Már éppen megkérdeztem volna tőle, hogy mitől ennyire fürge, amikor bejött egy alak az ajtón. Nem láttam pontosan kicsoda, de az ereimben megfagyott a vér. Ezt Darren is észrevette, mert abbahagyta a csikizést, és figyelt.
 - Megérkezett a bácsikám. – mondta. – És nem egyedül jött. – aggodalmas arcot vágott.
 - De hát én csak egy alakot láttam bejönni. – mondtam.
 - Nem mindennek van alakja. – mondta. – Menny fel a szobámba. Ott biztonságban leszel.
 - De nem találkozhatok… - kezdtem bele.
 - Nem most. – mondta, azzal elkezdett fölfelé tolni a lépcsőn. – Ott a szoba, nyomás befelé, és zárd be az ajtót! – utasított.
  Én engedelmesen bementem a szobába, és magamra zártam az ajtót. Nem igaz. Egy nyugodt estém sem lehet?! Kérdeztem magamban.
  Ahogy körbenéztem a szobában, meglepődve láttam, hogy milyen rend, és tisztaság van. Bár azért látszott, hogy fiú szobája. És a fal sem volt tele, különböző khm… poszterekkel. Ami egy jó pont. Azonban tüzetesebben nem tudtam átvizsgálni a szobát, mert a figyelmem a lent zajló eseményekre terelődött. Lefeküdtem, és a padlónak nyomtam a fülem.
 - Miért hoztad ide a lányt?! – hallottam a kiabálást. Felteszem, ez Darren bácsikája volt.
 - Mert megtalálták, és nem vihettem haza, mert ott nem lett volna biztonságban, és nem éppen úgy néz ki, mint egy átlagos ember! A jelenlegi állapota kiszámíthatatlan! – kiabálta vissza Darren. Még nem nagyon hallottam őt ilyen dühösen beszélni. Megszoktam, hogy nyugodt, és hidegvérű. És ez most kétségbe ejtett. Hirtelen nagyon félni kezdtem.
 - Megmondtam, hogy senkit nem hozhatsz ide az engedélyem nélkül! – üvöltötte vissza a bácsikája.
 - Miért, mit kellett volna csinálnom ha?! Hagyjam ott!? Hogy ő is ugyanarra a sorsra jusson, amiből én csak szerencsémre tudtam kimenekülni?! Nem fogom hagyni, hogy bárkit is elkapjanak! – kiabálta Darren, még dühösebben.
  De mégis kik? És miért akarnak elkapni? Mi folyik itt?
 - Tüntesd el innen ezt! – vette halkabbra a hangját Darren.
  A többit sajnos nem hallottam, mert elhalkult a beszélgetés, és ajtó csapódott. Én pedig nagyon féltem. Ahogy felálltam, és megpillantottam magam a tükörben, még mindig meglepődtem a kinézetemen, pedig már pár órája így vagyok. Lépéseket hallottam. Nem Darrené volt. És nem is a bácsikájáé, mert még hallottam, ahogy az alattam lévő szobában halkan vitáznak. A léptek csak közeledtek. Én pedig rettegtem. De annyira, hogy ez a környezetemre is hatással volt, és szép lassan, körülöttem a tárgyak halványzöld fényben felizzottak, és elkezdtek felemelkedni! Elindultak körbe, és körbe! A léptek közeledtek, majd az ajtó előtt megálltak, és valami elkezdte kaparászni azt! Egyszerűen rémes hangja volt! E mellé, furcsa, megfogalmazhatatlan nyögdécselés szerű, rémes hangot adott ki! Ahogy egyre jobban átjárt a jeges rémület, úgy egyre gyorsabban kezdtek a tárgyak körülöttem forogni. Bár hallottam, ahogy suhannak egyre hangosabban, ezek között mégis úgy tűnt az a halk nyögdécselős hang, és a kaparászás, mintha síri csendben hallanám! Nem ment ki a fülemből, nem tudtam szabadulni tőle, csak kapart, és kapart, és nyögött!
  Körülöttem már szinte forgószél volt, elkezdtem szédülni, és a következő percben fel sem fogtam mit csinálok. Az ajtót átkaparta az a valami, és nem tudom, hogy, de a forgószél mögül láttam, ahogy a repedésen bekúszik egy undorító, fekete kéz! Már mászott volna beljebb, mire automatikusan kinyújtottam a kezem, majd a tárgyak okozta forgószél nagyobb lett, és kifújta a résből azt a valamit, de még láttam, hogy kapaszkodik! És láttam, ahogy a fekete hús elkezd a kezéről leválni, ahogy a forgószél egyre közelebb ér hozzá! Én már becsuktam a szemem, és látni sem bírtam ezt a szörnyűséget! Lentről hallottam a sietős lépteket, majd a kiabálásokat.
 - Mi az istent hoztál ide?! – kiabálta Darren az ajtón kívülről.
 - Nem szokott ilyen lenni, biztos megérezte, hogy van itt valami, amit felfalhat! – kiabálta a bácsikája.
  Úr isten! Felfalhat?! Már a padlón kuporogtam, és nem hallottam semmit, csak arra lettem figyelmes, hogy máris a talaj fölött lebegek legalább két méterrel!
  Egyszer csak egy kéz érintett meg, mire annyira megijedtem, hogy majdnem megöltem azt a valakit, aki segíteni akart!
 - Aaa! Csak én vagyok, Darren! – kiáltott fel a fájdalomtól.
  Láttam, hogy még mindig kitartóan nyújtja felém a kezét, én pedig megfogtam. Amint hozzáértem, a bennem lévő rémület enyhült. Egy mozdulattal lerántott a földre maga mellé, majd szorosan átölelt. A forgószél elkezdett lassulni, a tárgyak pedig lepotyogtak a földre, és zöld ragyogásuk elhalványult.
 - Most már nincs semmi baj… - suttogta a fülembe.
Én csak sírtam, belebújva a pulcsijába, és hagytam, hogy leültessen az ágyra.
 - Mi a franc volt ez? – kérdeztem remegve.
 - Most túlfáradt vagy. Majd holnap elmondom. Ígérem. Csak pihend ki magad! – mondta, azzal szépen lefektetett az ágyra.
 - De most akarom… - kezdtem, de nem bírtam a mondatot befejezni, mert annyira kimerültem, hogy azonnal el is aludtam. Vagy ájultam. Franc tudja már…


2 megjegyzés:

  1. Húú már kezdem sajnálni Bonnie-t,szegénynek egy perc nyugta sincs. Fooooooolytit! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy ma jön még egy, ha minden jól megy ;)

      Törlés