2016. március 1., kedd

"Most lett elegem" - kampány

  Sziasztok! Először is el szeretném mondani, hogy a blog még mindig átírás alatt áll, mert ki szeretném javítani a régebbi bejegyzéseimben a hibákat, illetve átírom őket. Ez alatt főleg a RémHáz című történetemet kell érteni. És igen, megváltoztattam a bejegyzések betűtípusát, mert szerintem így jobb olvasni, vagy legalábbis nekem jobban tetszik, csak az a bökkenő, hogy nem mindegyik résznek képes a betűtípusát megváltoztatni, amit nem tudom miért csinál, de ha kitörlöm, és újra írom a részt, akkor persze átjavítja. Na most ehhez nekem  pedig kell egy kis idő. Viszont egy bejegyzést nem fogok átírni, az pedig az 1. díjam, mert nagyon hosszú, úgyhogy az marad a régi betűtípus. A többi ami így maradt az szintén a RémHáz, és ezt kell még kijavítanom. Remélem érthető.
  Másodszor pedig, sajnálom, hogy nem jött új rész, de előbb ki akarom javítani a blog régebbi tartalmát, mint mondtam. 
  De a mai bejegyzés fő oka, amiért leültem a gép elé, az az, hogy elegem lett abból, hogy rengetegen kiírják a történetük egy részének a végére, hogy csak bizonyos mennyiségű like, vagy komment után hozzák a következőt. Én most nem az olvasókat akarom felszólítani, hogy like-olják, vagy kommenteljenek (amit természetesen csináljanak azért, mert nagyon jól esik az íróknak, és természetesen fontos is), hanem az írókhoz szeretnék szólni.

2 megjegyzés: