2016. április 28., csütörtök

Bonnie Holmes 2. Felfedezés/3.



  Felöltöztem, gyorsan magamra húztam egy világoskék farmert, egy zöld vastag pulcsival, mivel elég hideg volt, és ahogy kinéztem az ablakon, lógott az eső lába. A hajamat lófarokba kötöttem, mert kezdett idegesíteni, hogy mindenhol ott van, ráadásul közben még Beki, a fiatal kis yorkim is ott ugrált körülöttem, nemtetszését kifejezve, hogy az elmúlt napokban alig foglalkoztam szegénnyel, amit meg is értek. Így most fogtam a pórázt, és engesztelésképpen gondoltam elviszem egy jó nagy sétára, jutalomfalatokkal fűszerezve. Nekem is jót fog tenni, ha kimozdulok. 
  Próbáltam nagyon csendesen lépkedni, mivel a szüleim még aludtak, mert reggel 6 volt, és szombat. Igyekeztem a tegnapi napot, és az álmot kiverni a fejemből, kivéve persze azt, hogy felvettek abba a suliba, ahová világ életemben járni szerettem volna. Aminek nagyon kéne örülnöm. De sajnos, jelen helyzetben nem nagyon tudok, ugyanis tudomásom szerint, egy hihetetlenül hatalmas, gonosz, és beteges cég vadászik rám, és gyakorlatilag nem tudok előlük elmenekülni, mert úgy is utánam jönnének, és szinte mindenhol ott vannak,  és ráadásul éppen nemrég haltam meg majdnem álmomban.
  Miközben haladtam lefelé, írtam egy sms-t Darrennek, hogy jöjjön el velem sétálni, és közben világosítson fel, mégis, hogy tudom megakadályozni, hogy mások belepofátlankodjanak az álmomba. Nem írtam meg neki, hogy hol, úgyis mindig megtalál.
  Már épp örültem, hogy senki nem vett észre, és megúsztam, amikor a kertkapu ajtaja előtt (nehogy már Bonnie Holmes egyszer az életben megússzon valamit, ő csak „majdnem” úszhatja meg a dolgokat…) vissza kellett fordulnom, ugyanis egy idegesítő 13 éves lányka hangját hallottam meg.
 - Hová készülsz ilyen korán? – kérdezte, mint aki kérdőre akar vonni.
 - Megyek piknikezni, és napozni. – mondtam halál komolyan.
 - He? De tiszta szar idő van! – akadt ki.
 - Hülye kérdésre, hülye válasz. – mondtam, majd a gyengébb(ek) kedvéért hozzátettem. – Szerinted hová megyek kutyával? – kérdeztem, és láttam, hogy végre leesett neki a tantusz.
 - Jól van, most mit kell flegmázni? – kérdezett vissza.
 - Szerintem kettőnk közül nem én flegmázok. Ha megbocsájtasz, kutyát kell sétáltatnom. – mondtam még éppen higgadtan, azzal indultam volna ki a kapun, de csak nem hagyott.
 - Ki volt az a fiú, aki úgy nézett téged a felvételiden? Ismered? A pasid? – kérdezte éhes szemeket meresztgetve.
 - Egy. – kezdtem nyugalmat erőltetve a hangomra, mert megint kezdett kiborítani, és tekintve, hogy egy két lábon járó energiabomba vagyok, – szó szerint – aki nem tudja irányítani az erejét, és az érzései nagyon kihatnak rá, muszáj lesz lenyugodnom, nehogy „felrobbanjak”. – Ő nem a pasim. – nyomtam meg olyan hangsúllyal a szót, ahogy ő tette. – Kettő. Az égvilágon semmi közöd hozzá. – fejeztem be.
 - De tudom, hogy ismered. Hozd el bemutatni az új barátod, vagy elmondom a szüleidnek, hogy rejtegetsz valamit. – mondta gonosz vigyorral, én pedig nem tudtam, hogy most nevessek, vagy sírjak-e.
 - Tényleg azt hiszed, hogy ez így működik? – kérdeztem. – És mégis mit mondasz nekik? És miért hinnének neked, mikor semmi bizonyítékod nincsen? – kezdetem nagyon ideges lenni. – Tudod mit? Azt mondasz nekik, amit akarsz, de ajánlom, hogy ne üsd bele az orrodat a dolgaimba, mert nem ismersz, és nem tudod, hogy ha akarom, mennyire pokollá tudom tenni az életedet. – mondtam suttogva, miközben közelebb hajoltam, dühtől reszkető hanggal.
  Valamit nagyon jól csinálhattam, mert Sarah szemében megláttam a jeges rémületet, most először. Nem is tudtam, hogy ilyen is tud lenni.
 - A szemed… - kezdte. – Mi történik a szemeddel? – kérdezte rémülten.
  Ekkor kaptam észbe. Baszki! Most hogy a francba magyarázom ezt meg?! Nagyon meg kéne már tanulnom legalább visszafogni az erőmet. Hezitáltam, és ezt Sarah ki is használta.
 - Valami nem stimmel veled Bonnie. És rá fogok jönni, mi az! – váltott át a hangja fenyegetőre, de még mindig láttam a szemében a félelmet.
  Nem tudom mi ütött belém, de egyszerűen kitört belőlem, és minden mindegy alapon így szóltam.
 - Na ide figyelj. Ehhez sincs semmi közöd. És ha csak egy kicsit is kutakodni mersz utánam, vagy bármilyen hülye kis pletykát terjesztesz, akkor nagyon… meg… fogod… bánni… - mondtam az utolsó szavakat külön hangsúlyozva. Éreztem, hogy valami nagyon kitörni készül belőlem, és már lassan nem is irányítottam magam egyáltalán, amikor egy hang szólalt meg mögöttem a kerítés másik oldaláról.
 - Úgy érti, felejtsd el az előbbi pár percet, ha megkérhet. – mondta Darren.
 - Tudtam! Úgy tudtam, hogy ismeritek egymást! – vágott vissza Sarah.
 - Mi? Darren, én nem kérem semmire, hanem utasítom! – mondtam Sarahra nézve, aki megint megijedt.
 - Mi a franc van a szemeddel? Miért fénylik zölden? – kérdezte félig halálra ijedve, félig számon kérően.
 - Semmi nincs a szemével, és most velem kell jönnie. – mondta Darren határozottan a karomat megragadva, majd még hozzátette. – Ez egy színváltós kontaktlencse, amit azért tett fel, hogy rád ijeszthessen, ugye Bonnie? – nézett rám Darren fenyegetően, hogy ne merjek ellent mondani.
  - Talán. – vetettem gonosz pillantást Sarahra. - Az erő, és a harag sajna még mindig tombolt bennem, úgyhogy ennyire futotta.
 - Látod? Ezt is csak azért csinálja, hogy rád ijesszen. – magyarázta tovább Darren.
 - Mi van? Nincs is olyan, hogy színváltós kontaktlencse! – vágott vissza Sarah.
 - Pedig van. – mondta Darren, majd a karomnál fogva kihúzott a kertkapun.
 - Erről mesélek ám a szüleidnek! Bizony, hogy titokban fiúzgatsz! – mondta Sarah, mint egy utolsó döfésnek belém.  
 - Ebből elég volt! – kiabáltam, majd megindultam Sarah felé futva, aki nagyon megijedt, és már épp nekiestem volna, amikor két erős kar megragadott a derekamnál fogva, felkapott, majd újra kicipelt a kertkapun.
 - Örültem a találkozásnak! – kiabálta vissza Darren, miközben kapálózó énemet próbálta minél messzebb cipelni a háztól, szegény kutyámmal együtt, akinek a pórázát még mindig fogtam, ráadásul ott kiabáltam Darrennek, hogy most azonnal tegyen le, mert feljelentem testi zaklatásért.
  Végre egy sarokkal odébb értünk, és volt szíves letenni végre.
 - Na idefigyelj kislány. Mégis mi a franc volt ez?! Simán kinyírhattad volna, ha nem vagyok ott úgy, hogy észre sem veszed! – korholt le.
 - Na és? Talán tényleg nem kellett volna ott lenned, és hagyni, hogy végre valamit egyedül csináljak, megjegyzem tök jogosan! – kiabáltam vissza. – Ez a csaj simán megérdemelte volna, hogy valaki jól lerepítse a rózsaszín fellegekből, ahol él! – kiabáltam tovább.
 - Hallod te magad? Most komolyan azt mondod, hogy hagyom kellett volna, hogy kárt tegyél benne, vagy meg is öld? Tudod, te mekkora bajba sodortad volna magad?!  – kérdezte hitetlenkedve. – Bonnie, nem is vagy önmagad, a harag annyira elvakít, hogy nem is látod, mit csinálsz! – kiabált le Darren.
 - Ó de, pontosan látom, mit csinálok. Azt, amit akarok, és nem azt, amit te mondasz, elegem van belőled, nem vagy az apám, és ne mond meg, hogy mit csináljak! – üvöltöttem vissza. Még szerencse, hogy senki nem volt ott, és nem hallott minket, bár nem kizárt, hogy az egész utcában visszhangzott a veszekedésünk, nem beszélve szegény kutyámról, aki ott kuporgott távolabb tőlem, már amennyire a póráza engedte. De szerencsére nem ugatott, csak csöndben figyelt.
 - Jézusom Bonnie, a szemed egyre rosszabb, le kell nyugodnod, mert más is fog történni, ha nem hagyod ezt abba most azonnal. A másik meg az, én nem mondok meg neked semmit, csak segíteni próbálok, ha nem vennéd észre! – vágott vissza Darren, de ezt inkább határozottan mondta, mint kiabálva. Én azonban már túl mérges voltam.
 - Ó tényleg?! Képzeld, eddig sem segítettél sokat, ha nem vennéd észre, - mondtam kihangsúlyozva ezt a részt, ahogy Darren tette – még mindig nem tudom irányítani az erőm, és már mióta ismerlek, és mondod, hogy majd megtanítasz! Persze, a nagy lószart! Megmondjam, mit csinálsz?! Felbukkansz, ha van kedved, időnként ellátsz egy kis nyomorék tanáccsal, majd, mint aki jól végezte dolgát, felszívódsz! – kiabáltam.
 - Bonnie, állj le, ez már nem te vagy, kérlek nyugodj meg! – próbált Darren nyugtatni.
 - Te csak ne nyugtatgass engem, azt csinálok, amit akarok! – vágtam vissza.
 - Mégis, hogy csillapíthatnám le a haragod? – töprengett inkább magában, mint sem nekem címezve a mondatot.
 - Megmondom én! Tedd azt, amiben a legjobb vagy, és szívódj fel! – üvöltöttem, ám ekkor olyat tett, amitől tényleg megállt bennem az ütő.
  Hirtelen gyorsasággal átkarolta a derekam, és odarántott magához. Ezt olyan erősen, és gyorsan művelte, hogy nem, hogy ellenkezni nem tudtam, fel sem fogtam, mit csinál, de az ajkai már az enyémen voltak. Én annyira meglepődtem, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Most küldtem el a francba, erre képes megcsókolni? Először ellenkezni akartam, de Darren határozottan csókolt, és én meg – nem tudom mi ütött belém – de elkezdtem élvezni. Hirtelen azt sem tudtam mi történik, csak éreztem, hogy az egész testem bizsereg Darren csókjától, majd az egyik keze felkúszik a hátamon, amitől tiszta libabőr lettem, és szerintem ezt ő is észrevette.
  Amikor elszakadtunk egymástól levegőért kapkodva, én még totálisan megszédülve a csóktól kérdőn néztem rá, ugyanis immár nyoma sem volt a haragomnak.
 - Ezt… miért csináltad? És… hogy csináltad? Az előbb küldtelek el a francba… - dadogtam.
 - Elmúlt a haragod, és újra önmagad vagy nem? – kérdezett vissza. A szemében különös csillogást, talán a vágyét véltem felfedezni.
 - De… - mondtam. – De hogyan? – kérdeztem.
 - Úgy látszik, több értelemben is működött a kémia… - kezdte megint közelebb lépve, ám valamiért megállt, és akkor vettem észre, hogy a vállam fölött néz el, és a szemében már nem vágy csillogott, hanem félelem, és immár a kutyám eszelős ugatását is hallottam.
 - Futás. – súgta a fülembe.
 - Mi? Mi történt? – kérdeztem megijedve.
 - Azt mondtam futás. – mondta Darren, majd érezvén, hogy nagy baj lehet, azonnal felkaptam a kutyámat, és futásnak eredtünk. 

2 megjegyzés:

  1. Azta ez nagyon jó lett. És Darren meg az a csók?Hát ez fantasztikus volt. Imádtam minden betűjét. Várom a következő részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett ^-^

      Törlés