2016. április 24., vasárnap

Verseny 1. helyezés

Úr Isten! Az első verseny amin indultam, és abban a kategóriában amiben neveztem, az én művem lett az első, amiért hihetetlenül boldog vagyok, és még egyszer köszönöm a helyezést Frank-Misa Niobénak, a Shining Star című blog tulajdonosának, aki így vélekedett a novellámról, amit a Novellák című menüpontban el is érhettek! (Gyertyalángok)

"Számomra talán picit döcögősen indult, de aztán csak faltam, egyszerűen nem tudtam abbahagyni a történet olvasását, és szívesen olvasnám a folytatást is.
Legnagyobb ereje az életszerűség, az hogy lüktet, hogy átitatja a fiatalság, a titokzatosság, izgalom, bele tudjuk magunkat élni a történetbe. Jól vannak szőve a szálak, igazán szórakoztató, kikapcsolódásra alkalmas olvasmány. Ráadásul a gyertyák igen fontos szerepet kapnak a történetben.
Gratulálok hozzá!"



Szóval még egyszer nagyon köszönöm a helyezést!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése