Bonnie Holmes 2. Felfedezés/4.

  A kutyám a karomban vészesen fészkelődött, és alig győztem nyugtatni. Darren a kezemet fogva vonszolt maga után, bevágódtunk a kocsijába, majd vészes gyorsasággal megindultunk.
 - Hová megyünk? – kérdeztem.
 - Hozzám. – hangzott a rövid válasz, majd hozzátette, mivel furcsa fejet vágtam. – Tudod, a környék mágikus, és sötét ereje miatt nem tud majd ez az ember minket követni.
 - Értem. És… ezt hogy képzeljem el? Mint egy pajzs, megállítja egy bizonyos részen? – kérdeztem, miközben száguldottunk a kocsival.
 - Nem. Ez annál bonyolultabb. Ahogy közeledik, úgy veszi hatalmába egy érzés, majd magától meg fog állni, és visszafordul. Egyszerűen nem fog tudni tovább jönni. – mondta, miközben hátrafelé nézelődött. Követtem a példáját.
 - Szerintem az a fekete kocsi az. De elég tisztes távolságot tart, szóval nem hinném, hogy üldözni akarna. – mondtam.
 - Szerintem is csak megfigyelésre küldték ki. Mindenesetre majd a másik oldalról viszlek haza, nehogy követni tudjon.
 - Rendben. – válaszoltam. – De várj. Nem lesz rossz hatással ez a környék a kutyámra? – kérdeztem. – Hiszen ő nem varázs lény vagy mi…
 - Hát megérzi majd a más környezetet, de különösebb hatással nincs az állatokra ez, főleg ha bent leszünk a házban.
  Amikor beértünk Darrenék házába, észrevettük, hogy a bácsikája is otthon van.
 - Jó, hogy jöttök. – kezdte rekedtes hangján. – Beszélnünk kell.
  Leültünk az ebédlő asztalhoz, és Mr. Stephen bele is kezdett a mondandójába.
 - Tehát. A Carreou a nyakunkon van, és mi nem ülhetünk itt ölbe tett kézzel. Bonnie, a tanításodat azonnali hatállyal meg kell kezdeni, mert bármikor támadhatnak. Erre hívtam is egy külön tanítót, aki ismeri a „fajtádat”, és tud neked segíteni. A hölgy egy kicsit, nos… Szigorú, ha lehet így mondani, szóval viselkedjetek normálisan vele! Esmeralda, jöjjön be! – kiabált ki a nappali felé Mr. Stephen. A szobából pedig egy már elsőre is ellenszenvesnek tűnő nő lépett ki. Magas volt, és nem kis darab, olyan tekintélyt parancsoló kisugárzása volt, még az arcán is látszott, hogy magasabb rangúnak tartja magát.
 - Üdvözöllek titeket, a nevem Esmeralda Stone, nektek Ms. Esmeralda. – kezdte lassú, szintén tekintélyt parancsoló beszédmodorral. Kicsit furcsálltam, hogy akkor már miért nem Ms. Stone, de nem mertem megkérdezni. Magamat ismerve csak egyelőre. – Én vagyok a Mások vezetője, illetve az Iskolánk igazgatónője, egyben az Illemtan, és Varázslástan tanára. – na itt. Itt követtem el azt a hibát, hogy majdnem kibukott belőlem a röhögés, és mintha ezt Darren tudta volna előre, kajánul vigyorgott, majd Ms. Esmeraldára nézett tudva azt, hogy ezt a nő azonnal észre is veszi. És igen, észrevette, és megvető pillantásokat lövellt felém. – Talán valami vicceset mondtam? – kérdezte összeszűkült szemmel.
 - Nem… én csak… - mondtam próbálva a röhögést visszatartani.
 - Bocsásson meg a kis hölgynek, ő egyáltalán nem tud a Másokról. – szabadkozott Mr. Stephen.
 - Értem. Szóval gyakorlatilag teljesen tudatlan. Remek. Sok munkám lesz vele… - mondta, még mindig összeszűkült szemmel meredezve rám. Én pedig már most utáltam ezt a nőt. – Akkor most elmondom neked, hogy a Mások azok, akik figyelik a másmilyen emberek, és lények életét, hogy minden rendben menjen. Természetesen a jó, és a rossz közötti harcba nem avatkozunk bele, mi teljesen függetlenek vagyunk. Az Iskolánk pedig egy olyan hely, ahová a magadfajta tudatlanokat küldik tanulni, akik beleszülettek abba, hogy mások legyenek, és nem egy kísérlet által lettek olyanok, amilyenek. Megjegyzem, Mr. Lewisre is ráférne egy alapos oktatás. – én okosan bólogattam, és mosolyogtam, de nagy megrökönyödésemre még nem fejezte be. – Itt az emberek között egy igazi Más sem élhet. Én pedig nem szoktam elvállalni külső tanítást, főleg nem olyanokat, akik egy kísérlet utóhatásaként lettek ilyenek. Most tisztázom veletek, hogy ezeket az „embereket” nem tartom olyan taníthatónak, és erősnek, mint az igaziakat. – komolyan kezdtem utálni ezt a nőt. – Viszont. Stephen régi jó barátom, és tett pár szívességet nekem. És bár a Másoknak, és a többi Más embernek, és lénynek semmi köze ehhez a Carreouhoz, úgy gondolom, ez a cég azért elég nagy fenyegetést jelent akár ránk nézve is, mert ha rájönnek, hogy gyárthatnak még több ilyen embert, könnyedén felfedezhetnek Minket, és megkockáztatom a lehetőségét, hogy akár le is győzhetnek. Mi ugyanis elég kevesen vagyunk. Így most megpróbállak minél gyorsabban megtanítani, hogyan használd az erődet. – fejezte be. Végre.
 - Értem. – válaszoltam, miközben próbáltam felfogni az imént elmondott információtömeget. Mások, meg Iskola, meg megfigyelés. Aha… - Köszönöm. – nyögtem még ki, mivel Mr. Stephen eléggé mutogatott valamit. Gondolom ezt, mert utána megnyugodott.
 - Rendben. A tanításod holnap kezdődik meg, és mielőtt bármibe is belekezdenénk, most elmondom a szabályokat. – úr isten, ez a nő sosem tudja abbahagyni a beszédet? – Először is. Ti most azt hiszitek, hogy vége az erőd megjelenésének a kritikus korszakának, de ez téves. Még csak az elsőn vagy túl, és a rosszabbik része csak most jön, amit semmiféle varázs pirulával nem lehet kezelni. Mivel az érzéseid igencsak befolyásolják az erődet, ezért mostantól fokozottan figyelned kell rájuk. Nem mész semmiféle versenyre, senkivel nem veszel össze, mindenkivel közömbös leszel, és nem mész olyan fiú közelébe, aki akár egy kicsit is tetszik. – a mondat végére éreztem, hogy Darren megmerevedik, és én sem reagáltam másképp.  Ms. Esmeralda gyanúsan kapkodta közöttünk a tekintetét, és hozzátette. – Amennyiben bármelyik szabályt megszeged, ott végeztem a tanításoddal. – mondta szigorúan. – Illetve, mindig megcsinálod azt, amit mondok, úgy ahogy mondom, és nem kételkedsz bennem, és a tanításomban. Értve vagyok? – kérdezte.
 - Igen, asszonyom.
 - Rendben. Mára be is fejeztük, a holnapi időpontodat hamarosan megtudod. Mindig egy kis cetlit fogsz találni valahol, az időponttal, és a hellyel megjelölve. És egyedül jössz. Ha szükség van Darren segítségére bizonyos gyakorlatoknál, akkor külön szólok. – mondta. – Én megyek is, mert sok dolgom van.
 - Rendben, viszlát! – köszöntünk el. Majd amikor úgy ítéltem, hogy már elment egy jó ideje, kifakadtam.
 - Mr. Stephen, mit ártottam én magának? Mást nem lehetett volna találni a tanításomra? – kérdeztem.
 - Sajnálom Bonnie, de ő volt a legjobb. Ő ért hozzá a legjobban, és ő tudja megtanítani neked a leggyorsabban azt, amit kell. Ne törődj a modorával, csak is a tanulással. Most minden nap sokat számít.
 - Arrgh! – borultam rá kétségbeesetten a konyhaasztalra.
 - Idefelé követett minket egy embere a Carreou-nak. – szólalt meg Darren. – De csak megfigyelésre küldhették ki, mert tisztes távolságot tartott.
 - Akkor duplán jó, hogy idejöttetek. Tudom, furán hangzik, de kicsit megnyugodhatunk, mert a Carreou nagyon óvatos, és ha megfigyelnek valakit, az viszonylag sokáig tart. Viszont fokozottan figyelnünk kell rá, hogy semmit ne tegyetek, amit egy átlagos ember nem tenne. Javaslom Bonnie, hogy amikor a suliban vagy, figyelj arra, hogy nyugodt legyél, és közömbös, és csak az iskolára koncentrálj. Ha pedig hazaérsz, és elmész Esmeraldához, akkor pedig csak, és kizárólag arra, amit mond. Értve vagyok? – kérdezte Mr. Stephen. – A fiúkat pedig tényleg hanyagold.
 - Rendben. – mondtam szomorkásan. Amit Mr. Stephen azonnal észre is vett, és Darrenre, majd rám pillantgatott.
 - Ugye nem? Ugye nincs köztetek semmi? – kérdezte. – Ha Esmeralda ezt megtudja, többet egy jó ideig nem látod Darrent!
 - Mi? Neem! – mondtam gyorsan. Talán kicsit túl gyorsan. – Csak hát, melyik lány ne szomorodna el attól, hogy új suli, új emberek, és fiúk sztornó? – kérdeztem.
 - Úgy legyen! – mondta Darren bácsikája.
 - Khm... akkor… hazaviszlek. – szólalt meg Darren.
 - Rendben.
  Felkaptam Bekit, és már indultunk is a kocsihoz. Az út csöndben telt, mindketten elvoltunk a saját gondolatainkkal. Ha felidézem Darren csókját, még most is libabőrös leszek. És hát távol kell tartanom magam tőle, mindenki érdekében. Az autó megérkezett, én pedig kikapcsoltam a biztonsági övet, de még nem szálltam ki.
 - Azért ez igazságtalanság. – nyögtem.
 - Az. – hangzott a válasz. Nagy megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy Darren értette mire gondolok. Kezdett a levegő meleg lenni.
 - Hát akkor… szia. – és elkezdtem kiszállni a kocsiból, mielőtt még olyat teszek(ünk), amiért Esmeralda abbahagyná a még el sem kezdett tanításomat.
 - Szia. – köszönt el Darren szomorúan.
  Na ezután történt az, hogy elrontottuk.