RémHáz horrortörténet 1. részlet

  Bár hosszan lehetne ezt mesélni, azért megpróbállak nem untatni téged. Nem mintha ezt lehetne unalmasnak nevezni. Legalábbis részemről. Kezdjük az elején. Én egy 16 éves lány vagyok. Apa még kiskoromban elhagyott minket, és nem sokkal később meghalt. Anya sosem mondta meg, hogy hogyan történt ez, és nem is szabadott róla beszélnünk. Így mindig is egyedül nevelt engem, a szemtelen, és nagyszájú húgomat, aki két évvel fiatalabb, de mindig azt hiszi, ő a főnök, és a két öcsémet, akiknek mindig jár a szájuk, és egyfolytában rohangálnak. Szerintem még egyszer sem láttam őket nyugton ülni, ami durva, mert  már majdnem hét éve velük élek…

  Mivel nem volt nagy házunk, szinte sosem volt otthon nyugalom, és el kellett viselnem a húgom is, mert vele egy szobában voltam. Mindig is szerettem volna egy nagyobb házat, ahol lehet saját kis kuckóm, ahova elvonulhatok a világ elől, belebújva a könyveimbe. Én ugyanis nagyon szerettem olvasni. De nem sima könyveket. Hanem olyanokat, amelyek a misztikával foglalkoznak, és azt boncolgatják, vajon lehet-e ilyen a valóságban. Legbelül mindig is reméltem, hogy van olyan hely, ahol vannak természetfeletti jelenségek, és én egyszer elmehetek majd oda, hogy megvizsgáljam őket. Így, amikor meghallottam a hírt, hogy költözünk innen egy régi hatalmas házba, és csendes környékre, nagyon boldog voltam. De sajnos nem tudtam, hogy nem kellene ennek örülnöm annyira.

  Az egész ott kezdődött, hogy nyertünk a lottón, és anyu hála istennek, egy hatalmas házat nézett ki, ami egy kastélyhoz hasonlított, és több száz éves volt. Ami engem illetett, nagyon vágytam elköltözni innen, egy csendes kisvárosba, ráadásul egy ilyen helyen, talán tényleg találok valami természetfeletti jelenséget. Így örömmel pakoltam be a költözés előtti estén a bőröndömbe a cuccaimat. A húgom már kevésbé örült ennek, ő egy modern luxus házra vágyott, közel a plázákhoz... blah... a két öcsém, pedig csak annyit hallott az egészből, hogy költözés, és nagy "kísértetház". Ahogy ismerem őket, mihelyst beesteledik, ott fognak fosni a szobájukban, és másnap rimánkodni fognak anyának, hogy költözzünk el... Szerencsémre anyu szereti az antik dolgokat, így egy ilyen régi házat választott.

  Az utazás után, szombat reggel érkeztünk meg a házunkhoz – ha egyáltalán lehet ezt annak hívni – és meg kell hogy mondjam, igen nyomasztó érzésem támadt amikor beléptünk. Pedig én imádom az ilyen helyeket! Mindig is ide vágytam. Akkor mégis mi ez az érzés, ami hatalmába kerített? Azonban sajnos még nem tudtam, hogy ezt az érzést másképp is le lehetne írni.

  A ház tényleg nagyon nagy volt, ahogy beléptünk, egy hatalmas előcsarnok fogadott, jobbra volt egy talán nappalinak alkalmas szoba, balra pedig egy nagy konyhaszerű valami.

 -Természetesen a bútorokat a konyhában kicseréljük. – mondta anya, látva az elborzadt képemet.

   Miután behurcoltuk a bőröndjeinket, felmentem a szobámba, a jobbra lévő hatalmas lépcsőn vezető úton, ami minden lépésemnél megnyikordult. Fent egy kis tér, majd balra a folyosó volt látható, aminek a végén a szobám volt. Mennyi mindent lehet még felfedezni ebben a lakásban... Gondoltam, és már tervezgettem is, hogy hol fogom kezdeni a ház átfésülését.

 - Anyu majd le is festjük a falakat? – kérdeztem – Mert elég rondák.

 -  Ahhoz rengeteg festék kéne kicsim, de a szobátokat meg az enyémet lefestjük.

 - Oké. - mondtam.

  Amint beléptem a szobámba, valami különös szagot éreztem. Hasonlított a fullasztó doh-é hoz, de valamiben mégis más volt. Körbejártam, és örömmel vettem tudomásul, hogy még saját fürdőm is van, ami szerencsére fel volt újítva, de még így is átadta azt az érzést, hogy egy több száz éves házban vagyok. Kiléptem a fürdőből, és mentem volna ki a bőröndömért, hogy bepakoljak, de az ajtót nem tudtam kinyitni. Gondoltam biztos a két hülyegyerek (értsd: öcséim) szórakozik velem.

 - Hé, Olivér, Ádám, nyissátok ki! - semmi.  - Most azonnal! Ez nem vicces! - kiabáltam teljes erőmből. Még mindig semmi. Elkezdtem hallgatózni, de a ház, mintha halott lett volna, egy lépést, vagy pisszegést sem hallottam kintről. Semmit. Pedig az előbb még mindenki mászkált össze vissza, és pakolászott. Mi a fene folyik odakint? Megint megpróbáltam kiabálni, és az ajtómon is dörömböltem, de síri csend honolt odakint. Még valami mást is észrevettem. A szobában, mintha egyre erősödött volna az a szag. Kezdett olyan lenni, mint a több hetes hulláké. Gyorsan megpróbáltam kinyitni az ablakot, de annyira be volt szorulva, hogy meg sem tudtam mozdítani. Kinéztem, hogy a költöztetők még lent vannak-e, hátha valamelyik észre vesz. Közben a szag egyre csak erősödött, és kezdtem komolyan fulladozni. Kint sem volt semmi mozgás, mindenkinek nyoma veszett. Már pöttyöket láttam mindenhol, és forgott velem a szoba. Próbáltam a kezem odatenni az arcom elé, de a szag ugyanúgy beáradt az orromba. Hang sem nagyon jött ki a torkomon. Elindultam vissza az ajtó felé, de félúton megakadtam, ugyanis kívülről kezdtek el rajta dörömbölni. Nem értem, miért ijedtem meg annyira, hiszen simán lehettek az öcséim is. Azonban valamiért úgy éreztem, hogy nem ember dörömböl az ajtómon. Egyre erősödött, én pedig hátráltam, és ügyesen megbotlottam a saját lábamban. Már annyira gyenge voltam az oxigén hiánytól, hogy nem tudtam fölállni. Amikor már tényleg azt hittem, hogy itt fogok megfulladni, egyszer csak kinyílt az ajtó.

  Anya lépett be, mire nagyon megkönnyebbültem, és azonnal kezdett beáramlani a friss levegő, és a halál szaga pedig egycsapásra eltűnt. Lihegve, és oxigén után kapkodva néztem föl anyum aggódó arcára.
 - Lea mi a fenét csinálsz? Jól érzed magad? Rosszul lettél?– kérdezte aggodalmasan.
 - A… szobában… nem volt levegő… és… nem tudtam semmit kinyitni... és fullasztó szag volt bent… - lihegtem. Egyenlőre nem tudtam többet mondani.
 - Jaj szívem, majd ki lesznek cserélve az ajtók, meg az ablakok is. Holnap jönnek javítani. Addig meg ne csukd be, csak hajtsd, és nem fogsz beszorulni. És nem értem, milyen szag? Kicsit dohos a levegő, de nem érzek semmit. Lehet, hogy leesett a vércukrod, és azért képzeltél be dolgokat. – magyarázta tudálékosan, és aggódva. - Egyél valamit, és igyál. - fejezte be.
 -  De a szag...– nyögtem.
 - Kincsem, amikor az ember rosszul van, sokszor beképzel magának dolgokat. Nyugodj meg, itt nincs semmi szag, meg ilyesmik. - magyarázta.
 - És hová tűntek a költöztetők? - kérdeztem.
 - Már rég elmentek, nem hallottad? - kérdezte anyu. - Tényleg rosszul lettél. Gyere le majd, adok gyógyszert.
 - Oké. - válaszoltam.
  Végül is, elképzelhető, hogy leesett a vércukrom, de itt valami akkor is történt.
  Miután kipakoltam újdonsült szobámba a cuccaimat, és úgy ahogy berendezkedtem, egy fárasztó szobafestés – meggyőztem anyát hogy ma fessük be – és rendezés után, végre leroskadhattam az ágyra pihenni.
  Este viszont alig bírtam elaludni. Az a nyomasztó érzés támadt bennem, mint amikor bejöttünk. Hirtelen nagyon halk, fura hörgésszerű hangot hallottam. Mintha felőlem jött volna. De mivel nem szerepelek horrorfilmben, ezért a képzeletemnek tulajdonítottam az egészet. Többet hála istennek nem jelentkezett. Így, bár nehezen, de el tudtam aludni.
  A másnap reggeli ébredés, viszont még pocsékabb volt, mint az éjszaka. Nem tudom miért, de egyszerűen minden tagom fájt, és ez nem az az elfeküdtem fajta fájdalom volt, hanem kínzó, de olyannyira, hogy könnybe lábadt tőle a szemem. Nem értem. Ebben az ágyban aludtam korábban is. Vagy tegnap csináltam valamit? Megvártam, míg enyhül a fájdalom, és felkeltem. Mikor anyu megkérdezte, hogy aludtam, látva az ő rózsás arcukat, nem szóltam a reggelemről.
 - Kicsit rosszul, mert hát új lakás meg minden, de majd hozzászokom. – mondtam remélve, hogy nem faggat tovább.
 - Pedig elég ramatyul nézel ki, biztos nem érzed magad rosszul? – kérdezte.
 - Veszek egy fürdőt, az majd segít. – mondtam.
  Gyors reggeli után felmentem fürdőbe, és amikor belenéztem a tükörbe, nem azt a magabiztos, sötét barna hajú, mosolygós, életerős lányt láttam, aki állítólag vagyok, hanem úgy néztem ki, mint aki előző nap, részegen támolygott haza az éjszakában. Karikás szemek, kócos haj, meggyötört arc. Mindenképpen szükségem volt arra a fürdőre.
  Miután végeztem, már jobban néztem ki, de még valami nem volt az igazi, viszont nem jöttem rá mi az. Ahogy nézegettem magam a tükörben, észrevettem, valahol a hajam tetején, egy nagyon világos szőke hajtincset. Mi a franc?! Ám ezt nem hasonlíthatjuk össze azzal a meglepődéssel, hogy amint megfogtam azt, az azonnal ki is esett! Meg sem kellett húznom, a kezemben maradt!