- Mi a… - csak ennyi
jött ki a torkomon. – Oké, nyugodjunk le, biztos csak a költözés ártott meg… Na
nee, a költözéstől nem lehetnek ilyen tünetei az embernek! Már mentem volna ki,
szólni anyának, hogy valami nem stimmel, ám amikor felvettem volna a szőke
hajtincset, - amit az imént a mosdókagyló szélére raktam - az nem volt ott! És
sehol sem találtam. Nyoma veszett. Most akkor bediliztem?
Egy kisebb sokkot kapva gyorsan kiiszkoltam a fürdőből, és igyekeztem ezt elfelejteni. Ami valljuk be, nagyon nehéz volt. Mivel már nagyon kíváncsi voltam a ház többi zeg-zugára, úgy döntöttem, kicsit körülnézek, amíg az ablakokat, meg ajtókat helyre rakják az emberkék. A sürgés-forgásban úgysem fogják észrevenni, hogy elszivárogtam. Elindultam hát elsőnek a padlásra fel. A keskeny lépcső után, egy csapóajtón kellett átmennem, és fel is jutottam. Igen büdös volt odafenn, tiszta poros volt minden. De természetesen semmi furcsát nem találtam a szagban. Elkezdtem kicsit jobban körülnézni. Ám sajnos a sok poros dobozon kívül nem igazán találtam semmit. Egyvalamin azonban megakadt a szemem. Az egyik dobozban fénylett valami nagyon halványan, ahogy rávilágítottam az elemlámpámmal. Odamentem, és egy fényképet találtam, aminek az üvege, és a kerete is ripityára volt törve, és véres volt. Óvatosan szemügyre vettem, és a képen egy család szerepelt. Több száz évvel ezelőtt készülhetett, és elég jómódúnak tűntek, ám valami nem stimmelt. A képen álló díszes ruhákba öltöztetett szülőkön, és kamasz lányukon kívül, volt a kép szélén még egy, az előzővel nagyjából egyidősnek tűnő lány. Ám rajta nem díszes ruha volt, hanem csak egy fehér hálóing szerű valami. A haja tejföl szőke lehetett, de le volt vágva rövidre. Ellentétben a többiekével, akiké gyönyörű, és hatalmas kontyba volt fogva. Teljesen elütött a képen szereplő többi embertől. Ám ezen a képen nem volt időm tovább merengeni, mert hallottam egy hatalmas csapódást. Annyira megijedtem, hogy kiejtettem a képet a kezemből. Gyorsan a hang irányába rohantam, és meglepődve láttam, hogy a csapóajtó zárva volt! Próbáltam kinyitni, de nem sikerült. Ekkor hallottam a hátam mögül egy csörömpölést, majd amikor odanéztem, az imént az általam leejtett képnek nyoma sem volt! Próbáltam dörömbölni az ajtón, de nem nyílt ki. Nem hiszem el, hogy én mindenhova képes vagyok beszorulni! Ekkor hallottam egy hatalmas sikolyt a hátam mögül, mire én is felsikoltottam, a csapóajtó kinyílt, én pedig lezuhantam a földre, jól beverve mindenemet.
Alig bírtam fölkelni, köhögnöm kellett, annyira beütöttem magam. Anyu hangját hallottam, és láttam, ahogy felém siet.
- Jól vagy, Lea?! - kérdezte aggodalmasan. - Mi a fenét csinálsz? Legközelebb fel ne menj a padlásra, megértetted? - korholt is még le. - Nagyon beütötted magad?
- Eléggé. - nyögtem. - Anyu, valami nem stimmel ezzel a házzal. - motyogtam.
- Azért, mert te nem tudsz közlekedni, még nem jelenti, hogy baj van a házzal. Most költöztünk ide, majd megszokod. - mondta.
- Nem... - kezdtem tiltakozni, de anyu belém fojtotta a szót.
- Elég legyen, nyomás az ágy! - utasított.
Estére nagyjából elmúlt a fájdalom, úgyhogy elmentem megmosakodni. Bevágódtam a kádba, és vettem egy forró fürdőt. Miközben áztattam magam, megint furcsa dologra lettem figyelmes. Valami csiklandozta először a hátamat, majd lefelé a lábamat. Azt hittem hajszál, mivel olyan volt, de amikor megfordultam, és felültem a kádban, semmit nem láttam. Beledugtam a kezem, és amikor kiemeltem, rájöttem, hogy azért nem láttam, mert olyan szőke volt, hogy szinte beleolvadt a kádba! Pont amilyen a hajamból jött ki reggel! Körülnéztem, és a vízben, ahogy belenyúltam egy csomót kiszedtem! Gyorsan a hajamhoz kaptam, de abból most nem jött ki szőke tincs. A kádban lévők viszont határozottan ott voltak. Most már komolyan kezdtem parázni. Honnan a francból jön ez a sok világosszőke hajszál?! Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam a kádból, benne hagyva a hajszálakat, és miután meg törölköztem, ki akartam szedni őket, hogy ne duguljon el a kád, de a hajaknak nyoma sem volt! Egy szálat sem találtam. Kezdtem bekattanni. Kivágtattam a fürdőből, és befeküdtem az ágyba, mondván, holnapra elfelejtem az egészet. De megint nem bírtam elaludni, rám tört az a nyomasztó érzés, mint múlt éjjel. Ahogy felnéztem a szobám falán lévő rácsos szellőzőnyílásra, mintha láttam volna ott valakit, vagy valamit.
Csak egy világos folt suhant el. Nagyon megijedtem. Biztos csak képzelődök, úgyhogy, hogy megbizonyosodjak róla, hogy semmi nincs ott, odamentem, de valamire figyelmes lettem. És akkor beütött. Nem világos foltot láttam elsuhanni, hanem szőke hajzuhatagot! Pontosan olyat, amilyen hajcsomó ottmaradt a nyílás rácsán, amilyet a kádban találtam az imént, és amilyet kihúztam a hajamból!
Ezt nem hiszem el. De más is eszembe jutott. Az érzés, ami elfogott azóta, hogy betettem a lábam a házba, az nem nyomasztó. Hanem olyan mintha valaki figyelne. Mintha ez a ház élne. Mintha valami megfigyelné minden mozzanatunkat. Visszahátráltam az ágyig, és lefeküdtem, a fejemre húzva a takarót. Elegem volt. Elegem ebből a házból, a nyomasztó környékből. A régi életemet akartam, a régi környékkel és barátokkal, és ott, abban a pillanatban, még az sem érdekelt, hogy nem lenne saját szobám, és nem lenne csönd, és nyugalom. Végül rettegve attól, hogy nehogy találjak szőke hajcsomókat az ágyamban, nagy nehezen elaludtam.
Másnap reggel megint kín keserves fájdalommal ébredtem. De most a bőröm is fájt, ha hozzá ért valami. Ahogy jobban megnéztem, a karomon karmolásokat találtam. Egészen halvány karmolások voltak, szinte alig látszottak, de ha hozzájuk értem, a csontomig hatolt a fájdalom.
Vajon nekimentem valaminek? Nem hinném. Lehet, hogy álmomban karmoltam meg magam? Ez lehetséges, de ezek olyan vékony, és ívelt karmolások, mintha valaki direkt tette volna oda őket. Próbáltam a fájdalmat valahogy leküzdeni, és mivel ma anya nincs itthon, ezért fekvéssel fogom a napot tölteni, hátha úgy jobb lesz. Egész nap pizsiben mászkáltam, de ahogy múlt az idő, úgy egyre rosszabb állapotba kerültem. Úgy éreztem, mintha valami rám telepedett volna. Úgyhogy végül fogtam magam, felöltöztem szabadidő ruhába, és kimentem a levegőre. Ahogy kiléptem a kertkapun, egy csapásra jobban lettem, mintha valami nagy, és nyomasztó súly leesett volna rólam. Így az egész délutánt végig barangoltam, és csak este mentem haza.
- Ti nem érzitek, hogy valami nincs rendben ezzel a házzal? Ahányszor belépek, tök fura érzésem lesz, és egy csomó megmagyarázhatatlan dolog történik velem. - mondtam a többieknek, amikor hazaértem.
- Csak paranoiás vagy kicsim, ez új környezet, még szoknod kell, ennyi az egész. – mondta anya tudálékosan.
- Ja nemtom mit vagy ilyen nyafizós… - nyögte be a „kedves” húgom. - Bár tény, hogy jobban örülnék, ha nem egy ilyen ósdi házba költöztünk volna, ahol térerő is alig van. - Viszont jobb, hogy hatalmas szobám van. - fejezte be.
- Szerintünk tök jó ez a háááz!! – ordította az őrült páros…
- Nem szoktatok éjjel félni? - kérdeztem.
- Neem! Ez annyira menő! - visongták, miközben egymást kergették.
- De igen, volt már, hogy átjöttek éjszaka... - jegyezte meg anya halkan.
Úgy tűnt, senki sem vesz komolyan.
- Jó hagyjuk! Én ezt sosem fogom megszokni! - akadtam ki.
Azzal felrohantam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Nem mertem fürödni menni. Féltem, hogy esetleg most több is lesz a szőke hajaknál. Így csak bevágtam magam az ágyba. Még át sem öltöztem, és elaludtam. Azonban éjjel felébredtem valami furcsa hangra. Valami kaparászás féle volt, de nem tudtam pontosan megmondani milyen. Ahogy felkeltem, észrevettem, hogy a szobám falán lévő szellőző rácsa nyitva volt. Odamentem, és mit láttam, a szellőző rácsán szőke hajcsomók, de most valami más is volt rajta. Vér! A platina hajcsomók véresek voltak! És vezettek valahová. A pulzusom már a torkomban lüktetett. Remegő kézzel kinyitottam az ajtóm, aminek a kilincse szintén véres volt. Undorodva töröltem meg a kezem, miközben remegve tovább követtem a véres pacákat. Ezek levezettek a nappaliba, aminek a közepén ült valaki! Méghozzá egy nagyon hosszú, és nagyon szőke hajú lány, akinek véres volt a keze, de nem láttam rajta sebet. Azt hittem eltévedt, bár vészesen gyanúsnak tűnt, hogy a szellőzőből mászott ki. A pontos korát viszont nem tudtam megállapítani.
- Hé! – szólítottam meg remegő hangomon. – Mond csak eltévedtél? – kérdeztem.
Ám amikor rám emelte a tekintetét, azt hittem, hogy elájulok. A szeme csak egy hatalmas, fekete pupilla volt, szempillája, szemöldöke nem volt, és úgy tűnt, mintha folyamatosan sírna, csak a könny helyett vér folyt a szeméből! A bőre mintha rendes porcelánból lett volna, és még olyan repedések is voltak rajta, mint ami az ilyen edényeken szokott lenni, ráadásul ezekből is vér szivárgott. Hosszúra nőtt frufruja az arcába lógott, de még így is lehetett látni a rémisztő részleteket. A ruhája egy fehér, hosszú hálóing szerű valami volt. Ismerősnek tűnt. De jelen pillanatban, nem tudtam, mégis hol láttam.
Egy kisebb sokkot kapva gyorsan kiiszkoltam a fürdőből, és igyekeztem ezt elfelejteni. Ami valljuk be, nagyon nehéz volt. Mivel már nagyon kíváncsi voltam a ház többi zeg-zugára, úgy döntöttem, kicsit körülnézek, amíg az ablakokat, meg ajtókat helyre rakják az emberkék. A sürgés-forgásban úgysem fogják észrevenni, hogy elszivárogtam. Elindultam hát elsőnek a padlásra fel. A keskeny lépcső után, egy csapóajtón kellett átmennem, és fel is jutottam. Igen büdös volt odafenn, tiszta poros volt minden. De természetesen semmi furcsát nem találtam a szagban. Elkezdtem kicsit jobban körülnézni. Ám sajnos a sok poros dobozon kívül nem igazán találtam semmit. Egyvalamin azonban megakadt a szemem. Az egyik dobozban fénylett valami nagyon halványan, ahogy rávilágítottam az elemlámpámmal. Odamentem, és egy fényképet találtam, aminek az üvege, és a kerete is ripityára volt törve, és véres volt. Óvatosan szemügyre vettem, és a képen egy család szerepelt. Több száz évvel ezelőtt készülhetett, és elég jómódúnak tűntek, ám valami nem stimmelt. A képen álló díszes ruhákba öltöztetett szülőkön, és kamasz lányukon kívül, volt a kép szélén még egy, az előzővel nagyjából egyidősnek tűnő lány. Ám rajta nem díszes ruha volt, hanem csak egy fehér hálóing szerű valami. A haja tejföl szőke lehetett, de le volt vágva rövidre. Ellentétben a többiekével, akiké gyönyörű, és hatalmas kontyba volt fogva. Teljesen elütött a képen szereplő többi embertől. Ám ezen a képen nem volt időm tovább merengeni, mert hallottam egy hatalmas csapódást. Annyira megijedtem, hogy kiejtettem a képet a kezemből. Gyorsan a hang irányába rohantam, és meglepődve láttam, hogy a csapóajtó zárva volt! Próbáltam kinyitni, de nem sikerült. Ekkor hallottam a hátam mögül egy csörömpölést, majd amikor odanéztem, az imént az általam leejtett képnek nyoma sem volt! Próbáltam dörömbölni az ajtón, de nem nyílt ki. Nem hiszem el, hogy én mindenhova képes vagyok beszorulni! Ekkor hallottam egy hatalmas sikolyt a hátam mögül, mire én is felsikoltottam, a csapóajtó kinyílt, én pedig lezuhantam a földre, jól beverve mindenemet.
Alig bírtam fölkelni, köhögnöm kellett, annyira beütöttem magam. Anyu hangját hallottam, és láttam, ahogy felém siet.
- Jól vagy, Lea?! - kérdezte aggodalmasan. - Mi a fenét csinálsz? Legközelebb fel ne menj a padlásra, megértetted? - korholt is még le. - Nagyon beütötted magad?
- Eléggé. - nyögtem. - Anyu, valami nem stimmel ezzel a házzal. - motyogtam.
- Azért, mert te nem tudsz közlekedni, még nem jelenti, hogy baj van a házzal. Most költöztünk ide, majd megszokod. - mondta.
- Nem... - kezdtem tiltakozni, de anyu belém fojtotta a szót.
- Elég legyen, nyomás az ágy! - utasított.
Estére nagyjából elmúlt a fájdalom, úgyhogy elmentem megmosakodni. Bevágódtam a kádba, és vettem egy forró fürdőt. Miközben áztattam magam, megint furcsa dologra lettem figyelmes. Valami csiklandozta először a hátamat, majd lefelé a lábamat. Azt hittem hajszál, mivel olyan volt, de amikor megfordultam, és felültem a kádban, semmit nem láttam. Beledugtam a kezem, és amikor kiemeltem, rájöttem, hogy azért nem láttam, mert olyan szőke volt, hogy szinte beleolvadt a kádba! Pont amilyen a hajamból jött ki reggel! Körülnéztem, és a vízben, ahogy belenyúltam egy csomót kiszedtem! Gyorsan a hajamhoz kaptam, de abból most nem jött ki szőke tincs. A kádban lévők viszont határozottan ott voltak. Most már komolyan kezdtem parázni. Honnan a francból jön ez a sok világosszőke hajszál?! Amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam a kádból, benne hagyva a hajszálakat, és miután meg törölköztem, ki akartam szedni őket, hogy ne duguljon el a kád, de a hajaknak nyoma sem volt! Egy szálat sem találtam. Kezdtem bekattanni. Kivágtattam a fürdőből, és befeküdtem az ágyba, mondván, holnapra elfelejtem az egészet. De megint nem bírtam elaludni, rám tört az a nyomasztó érzés, mint múlt éjjel. Ahogy felnéztem a szobám falán lévő rácsos szellőzőnyílásra, mintha láttam volna ott valakit, vagy valamit.
Csak egy világos folt suhant el. Nagyon megijedtem. Biztos csak képzelődök, úgyhogy, hogy megbizonyosodjak róla, hogy semmi nincs ott, odamentem, de valamire figyelmes lettem. És akkor beütött. Nem világos foltot láttam elsuhanni, hanem szőke hajzuhatagot! Pontosan olyat, amilyen hajcsomó ottmaradt a nyílás rácsán, amilyet a kádban találtam az imént, és amilyet kihúztam a hajamból!
Ezt nem hiszem el. De más is eszembe jutott. Az érzés, ami elfogott azóta, hogy betettem a lábam a házba, az nem nyomasztó. Hanem olyan mintha valaki figyelne. Mintha ez a ház élne. Mintha valami megfigyelné minden mozzanatunkat. Visszahátráltam az ágyig, és lefeküdtem, a fejemre húzva a takarót. Elegem volt. Elegem ebből a házból, a nyomasztó környékből. A régi életemet akartam, a régi környékkel és barátokkal, és ott, abban a pillanatban, még az sem érdekelt, hogy nem lenne saját szobám, és nem lenne csönd, és nyugalom. Végül rettegve attól, hogy nehogy találjak szőke hajcsomókat az ágyamban, nagy nehezen elaludtam.
Másnap reggel megint kín keserves fájdalommal ébredtem. De most a bőröm is fájt, ha hozzá ért valami. Ahogy jobban megnéztem, a karomon karmolásokat találtam. Egészen halvány karmolások voltak, szinte alig látszottak, de ha hozzájuk értem, a csontomig hatolt a fájdalom.
Vajon nekimentem valaminek? Nem hinném. Lehet, hogy álmomban karmoltam meg magam? Ez lehetséges, de ezek olyan vékony, és ívelt karmolások, mintha valaki direkt tette volna oda őket. Próbáltam a fájdalmat valahogy leküzdeni, és mivel ma anya nincs itthon, ezért fekvéssel fogom a napot tölteni, hátha úgy jobb lesz. Egész nap pizsiben mászkáltam, de ahogy múlt az idő, úgy egyre rosszabb állapotba kerültem. Úgy éreztem, mintha valami rám telepedett volna. Úgyhogy végül fogtam magam, felöltöztem szabadidő ruhába, és kimentem a levegőre. Ahogy kiléptem a kertkapun, egy csapásra jobban lettem, mintha valami nagy, és nyomasztó súly leesett volna rólam. Így az egész délutánt végig barangoltam, és csak este mentem haza.
- Ti nem érzitek, hogy valami nincs rendben ezzel a házzal? Ahányszor belépek, tök fura érzésem lesz, és egy csomó megmagyarázhatatlan dolog történik velem. - mondtam a többieknek, amikor hazaértem.
- Csak paranoiás vagy kicsim, ez új környezet, még szoknod kell, ennyi az egész. – mondta anya tudálékosan.
- Ja nemtom mit vagy ilyen nyafizós… - nyögte be a „kedves” húgom. - Bár tény, hogy jobban örülnék, ha nem egy ilyen ósdi házba költöztünk volna, ahol térerő is alig van. - Viszont jobb, hogy hatalmas szobám van. - fejezte be.
- Szerintünk tök jó ez a háááz!! – ordította az őrült páros…
- Nem szoktatok éjjel félni? - kérdeztem.
- Neem! Ez annyira menő! - visongták, miközben egymást kergették.
- De igen, volt már, hogy átjöttek éjszaka... - jegyezte meg anya halkan.
Úgy tűnt, senki sem vesz komolyan.
- Jó hagyjuk! Én ezt sosem fogom megszokni! - akadtam ki.
Azzal felrohantam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Nem mertem fürödni menni. Féltem, hogy esetleg most több is lesz a szőke hajaknál. Így csak bevágtam magam az ágyba. Még át sem öltöztem, és elaludtam. Azonban éjjel felébredtem valami furcsa hangra. Valami kaparászás féle volt, de nem tudtam pontosan megmondani milyen. Ahogy felkeltem, észrevettem, hogy a szobám falán lévő szellőző rácsa nyitva volt. Odamentem, és mit láttam, a szellőző rácsán szőke hajcsomók, de most valami más is volt rajta. Vér! A platina hajcsomók véresek voltak! És vezettek valahová. A pulzusom már a torkomban lüktetett. Remegő kézzel kinyitottam az ajtóm, aminek a kilincse szintén véres volt. Undorodva töröltem meg a kezem, miközben remegve tovább követtem a véres pacákat. Ezek levezettek a nappaliba, aminek a közepén ült valaki! Méghozzá egy nagyon hosszú, és nagyon szőke hajú lány, akinek véres volt a keze, de nem láttam rajta sebet. Azt hittem eltévedt, bár vészesen gyanúsnak tűnt, hogy a szellőzőből mászott ki. A pontos korát viszont nem tudtam megállapítani.
- Hé! – szólítottam meg remegő hangomon. – Mond csak eltévedtél? – kérdeztem.
Ám amikor rám emelte a tekintetét, azt hittem, hogy elájulok. A szeme csak egy hatalmas, fekete pupilla volt, szempillája, szemöldöke nem volt, és úgy tűnt, mintha folyamatosan sírna, csak a könny helyett vér folyt a szeméből! A bőre mintha rendes porcelánból lett volna, és még olyan repedések is voltak rajta, mint ami az ilyen edényeken szokott lenni, ráadásul ezekből is vér szivárgott. Hosszúra nőtt frufruja az arcába lógott, de még így is lehetett látni a rémisztő részleteket. A ruhája egy fehér, hosszú hálóing szerű valami volt. Ismerősnek tűnt. De jelen pillanatban, nem tudtam, mégis hol láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése