2015. december 20., vasárnap

Bonnie Holmes 1. Kezdet/4.



Amikor kinyitottam a szemem, hirtelen elvakított a fehér fény, ami az arcomba világított, majd egy ismeretlen homályos arc hajolt felém, mondott valamit, amit nem értettem, és eltűnt. Ezután becsuktam a szemem, megpróbáltam megdörzsölni, hogy jobban lássak, de valamiért nem tudtam mozgatni a végtagjaim. Kellett egy kis idő, hogy rájöjjek, hogy azért nem tudom, mert tetőtől talpig le vagyok kötözve! Erre a gondolatra rögtön kipattant a szemem, és már mindent tökéletesen láttam. Amint lenéztem magamra, hogy lássam, pontosan hogy vagyok rögzítve, mást is észrevettem. Tele voltam szurkálva tűkkel, amikből kis csövek vezettek valahová, a kis lefüggönyözött részemen kívülre! Na, ezt nem bírtam tovább, elkezdtem sikítani a látványtól .
- Szedjék ki őket! Most azonnal szedjék ki őket! – A kis műszerfal már visított a magas pulzusomtól. Sőt! A műszerfal szerint már meg kellett volna halnom, de még mindig éltem!
  Berohant három nővérke, és azonnal mondták, hogy nyugodjak le. Nekem, pedig ahogy bejöttek, még inkább rossz érzésem lett, úgyhogy nem bírtam lenyugtatni magam. Erre belém döftek egy nagy tűt, ami gyanítom, hogy valamiféle altató volt, mert azonnal zsibbadni kezdtem, és megint lecsukódtak a szemhéjaim. Amitől nagyon rettegtem. Mert nem tudtam, mi vár rám megint, ha kinyitom.
  Halk beszédre ébredtem föl. Megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy a tűk eltűntek, azonban még mindig le voltam kötözve. És elég furcsa beszélgetésfoszlányokat hallottam.
 - …. biztos, hogy ő az. A repülővel is tudtuk bizonyítani… – hallottam egy nő fél mondatát.
 -  …. nem lenne rá ésszerű most lecsapni. Még túlságosan a köztudat… - hallottam ismét egy fél mondatot egy férfi szájából. – Még jobban meg kell figyelni. – folytatta.
 - …. bizalmába férkőzni. – mondta egy másik nő.
 - Nem szabad hagyni, hogy felfedezze, és használni tudja. – Csíptem el egy egész mondatot.
 - Halkabban Snitz! – mondta az egyik nő. – Még meghallja!
 - Ha jól tudom, akkor kettőnk közül én vagyok a vezető, Nirvana! Szóval csak ne utasítgasson!
 - Én csak magunkat akarom védeni! – vágott vissza a Nirvana nevű nő.
  Ezek most mégis miről beszélnek? Gondolkoztam, amikor hirtelen abbamaradt a beszéd, bejött egy nővérke – amitől megint rossz közérzetem lett – majd elkezdett nekem magyarázni.
 - Szerbusz! Nirvana vagyok. A repülőtéren megbotlottál, és valószínűleg agyrázkódás ért, úgyhogy az elmúlt pár óra sajnos kiesett a fejedből, vagy rosszul emlékszel rá. – kezdte tudálékos hangon, amitől nekem felállt a szőr a hátamon. – Jobban vagy már?
 - Igen. – mondtam. – De én mintha arra emlékeznék, hogy valami furcsa repülőbaleset volt, és az öcsém Fred… - kezdtem, de a nő nem hagyta, hogy végigmondjam. Pedig lett volna még mit mondanom. Bár furcsa módon, most elég homályosan emlékeztem a balesetre. De abban biztos voltam, hogy nem véletlenül estem össze, és, hogy Freddel is történt valami.
 - Biztosíthatunk, hogy semmi ilyesmi nem történt, és ha másra is emlékeznél, akkor az csak az agyrázkódás miatt van.
 - De… - kezdtem, de megint a szavamba vágott.
 - Nincs semmi de.
 - És miért vagyok lekötözve? – kérdeztem.
 - Mert hajlamos vagy túlságosan kiakadni, mint azt láthattuk az előbb is.
 - És mikor engednek ki, és hol vannak a szüleim? - akadékoskodtam, a nem szimpi nővérnek.
 - Pár alapvető tesztet elvégzünk, és már mehetsz is, a szüleid pedig odakint várnak.
  Levették a köteleket, amivel rögzítve voltam (nagyon elzsibbadtam), majd elvezettek egy külön szobába, ahol az ilyen „teszteket” szokták elvégezni.

4 megjegyzés: