Reggel, mikor felkeltem, nem
akartam gondolkozni a tegnapon. Egyszerűen túl bonyolult, és álomszerű volt. A
másik meg, hogy nem is volt rá időm. Mert, hogy egy dolog, hogy a ház be van
rendezve, de ezen kívül akad még egy csomó más teendő. Például a Szaraszvati-ban
nemsokára indul a féléves felvételi (mert ott nem csak év elején van, hanem
félévkor is), és arra is folytatnom kellene a készülést, és még a jelentkezési
lapot is ki kell töltenem. Anya szerint még körbe kéne járni, és bemutatkozni,
legalább a közeli szomszédoknak, és még házavató party-t is akar szervezni.
Hurrá. Ja és még el akartam menni, vásárolni, mert hát khm… a ruhatáramra
enyhén, nagyon ráfér a frissítés. És a hajamnak sem ártana ugyan ez. Szóval
most igyekeztem elfelejteni a természetfeletti problémáimat, és a
hétköznapiakra koncentrálni. Amik a normális, velem egykorú tiniknek vannak.
Bárcsak nekem is csak ezek lennének…
Na de akkor kezdődött is az őrült nap. Azzal kezdtem, hogy anyával, és
Ebbyvel elmentem vásárolni, és mindenfélét összevettünk. Anyu a hűtőt töltötte
fel, mi pedig a húgommal a ruhatárunkat cseréltük le. Ezután, beugrottam a
fodrászhoz (addig anyu Ebbyvel vásárolt még pár dolgot a lakásba), hogy vágjon
a hajam végéből, és tegyen bele vörös melírokat. Meg kell mondanom, igazán elégedett
voltam az eredménnyel.
Hatalmas csomagokkal érkeztünk végül haza délután, és már apu is otthon
volt. Ő a munkaügyben egyeztetett, és persze Fred is vele kellett, hogy menjen.
Míg a szülők beszerelték a maradék dolgot a házban, addig én rendet raktam a
szobámban, és selejteztem. Szerencsére volt két mosógépünk, és nehezen, de
befértek a ruháim a gépekbe. Igen, megint közelharcot vívtunk érte Ebbyvel, de
mivel én akartam előbb, ezért én nyertem.
És még mindig nem volt vége a napnak. Merthogy, a Szaraszvatiban, a
felvételi három részből állt. Az elsőben ki kellett tölteni egy felvételi
lapot, meg hozzá kellett csatolni eredményeket. Ha ezt elég jónak találták,
akkor kaptál értesítőt, és behívtak elbeszélgetni veled. Ha ez is tetszett
nekik, akkor pedig jöhetett a gyakorlati része. Ha a zenés részére
jelentkeztél, egy dalt kellett énekelned, minimum két hangszeren játszva. Ha
pedig a táncos részére jelentkeztél, akkor egy minimum 3 perces sort kellett
lenyomnod, és legalább három stílust kellett belevinned. Na. Az utóbbit kellett
nekem megcsinálni. A sor már meg is volt, már csak azon múlott, hogy jónak
találják-e a jelentkezési lapom, és jól fog-e sikerülni az elbeszélgetés. A
lapot két nap múlva legkésőbb le kell adni, úgyhogy ma letöltöttem, és ki is
lett töltve. Vagy ötmilliószor átnéztem, hogy minden tökéletes-e, már a hajamat
téptem a végére, és kívülről fújtam a nap végére az összes kérdést, amit a lap
feltett. Végül bepakoltam a táskámba, és már csak arra várt, hogy holnap
elvigyem.
Már éppen ledőltem volna nyugodtan, hogy mindennel kész vagyok, amikor
egyszer csak rám tört egy megmagyarázhatatlanul furcsa, és ismerős érzés! Még
szerencse, hogy a szobám ajtaja csukva volt, mert ez az érzés erősebb volt,
mint amikor utoljára éreztem, és hangosan felnyögtem. Hirtelen elkezdtem
rángatózni, és nagyon megijedtem, mert ilyen még nem volt sosem. Sikítani
akartam, de nem tudtam, mert nem jött ki hang a számon. Megint felragyogtam
zölden, de ezúttal el is emelkedtem az ágytól! Már kaptam volna valami után,
hogy el ne szálljak, de csak egy pontig emelkedtem. Nem értem, mi történik
velem! De már nem is volt időm ezen gondolkozni, mert a szememmel már nem
láttam a szobát. Hanem valami nagyon ismerős, és zajos helyet láttam. A
repülőteret! Olyan gyorsasággal jöttek az emlékek, hogy alig kaptam levegőt.
Láttam Fredet, amint majdnem elsodorja a repülő, láttam a kórházat, a fura
csöveket bennem, a nagyon nem szimpi nővéreket, megint hallottam a
beszélgetésfoszlányokat, láttam a családom megint zombiként, és végül láttam,
ahogy hazaértünk. És itt vége lett, hirtelen levegőt is kaptam, megszűnt a zöld
fény, ami belőlem jött, és visszazuhantam az ágyra. Azonnal köhögni kezdtem, és
a tegnap már nem csak egy álomnak tűnt, hanem tényleg olyan volt, mintha
megtörtént volna. Mert meg is történt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése